Számos érmet bezsebeltek a magyar versenyzők a EuroSkills Gdansk 2023 versenyén. Az eseményen 32 ország 576 versenyzője, összesen 42 versenyszámban versengett a szakmák európai bajnoki címért. Hazánkat 22 versenyszámban 26 fő képviselte, valamint egy bemutató szakmában további egy fő szerepelt.
Ünnepélyes fogadáson adták át június 20-án, a Szakma Sztár Fesztiválon kiemelkedő eredményt elért versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak járó elismerő okleveleket Budapesten, a Parlament Felsőházi termében.
A Jókai Mór Református Általános Iskolában, június 12-én tartott pályaorientációs nap programjaihoz a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara céglátogatásokkal járult hozzá.
Közel 700 résztvevővel rendelkező pályaorientációs napon vettünk részt a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskolában, amelynek 2018 óta rendszeresen kiállítói vagyunk.
Több mint húsz szolgáltatást vehetnek igénybe az év bármely munkanapján az iparkamara tagjai - erről is beszélt a Kölcsey Tv 35 perc című műsorában Párkányiné dr. Csurka Edina főtitkár.
Számos pályaorientációs, kamarai programot tartogat még a nyár a vármegyei diákok számára.
A szakképzésben részt vevő, legkiválóbb végzős diákok versenyére idén 16. alkalommal került sor, amelynek döntője a héten zajlott le a Budapesti Hungexpo Vásárközpontban, április 24. és 26. között. Számos dobogós helyezést értek el a vármegyei tanulók.
„Szakmát a kézbe” szlogennel hívjuk az érdeklődőket, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett SZKTV/OSZTV döntőjeként elhíresült Szakma Sztár Fesztiválra.