Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az szabkam.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Iránytűt mutatnak a túléléshez

2022. november 28.

A Fiatal Vállalkozók Szövetségének megyei szervezete kerekasztalbeszélgetéssel egybekötött előadói estet tartott a Korona Hotel dísztermében, amelynek egyik támogatója a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt.

A rendezvényen Párkányiné dr. Csurka Edina a Szabolcs megyei kamara főtitkára elmondta, hogy a kamara készséggel segíti a fiatal vállalkozókat minden olyan gazdasági és vállalkozást érintő témában, amellyel nem csak a jelen kor nehézsségeit képesek áthidalni. Kitért arra, hogy a kamara is nagy hangsúlyt fektet a fiatal vállalkozók jövőjét illetően, hiszen ebből a célból jött létre a Fiatal Vállalkozók Klubja a kamarán belül, ahová minden olyan nyitott szellemű és gondolkodású fiatal vállalkozót várnak, akik a klub által szervezett eseményeken még több információt, szakmai iránymutatást, kapcsolati tőkét sajátíthatnak el. Erről Gagna Csaba a klub egyik alapítótagja is bővebben beszélt a jelenlévőknek.

Az Agrova Kft. részéről Vajda Péter ügyvezető ahhoz adott iránytűt, miként lehet túlélni a válságot, míg Sebők Böbe a D.A.S.-t képviselve a költséghatékony jogi képviseletről beszélt, ami a kezdő vállalkozók számára lehet hasznos.

Szó volt még a generációváltás nehézségeiről, a fiatal vállalkozói közösségek kiépítésének módjáról, s a hallgatóság azt is megtudhatta, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy valaki jó vezetővé váljon.
– Az előadások és a kerekasztalbeszélgetés után a rendezvény kötetlenebb formában folytatódott. Itt lehetőség nyílt a kapcsolatépítésre, illetve a meglévő kapcsolatok elmélyítésére is – nyilatkozta ifj. Maleczki Tamás, a rendezvény főszervezője.

forrás:szon.hu