Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az szabkam.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

LÉNYEGES VÁLTOZÁS 2021 JANUÁR ELSEJÉTŐL A JÓTÁLLÁS SZABÁLYAIBAN

2021. január 08.

Az országban működő 20 békéltető testület évi 10-12 ezer ügyének 37 százaléka jótállással, szavatossággal kapcsolatos.

a jótálláshoz és szavatossághoz kapcsolódó rendelkezések 2003 évben születtek, azóta lényegében változatlanok voltak. Annak ellenére, hogy a fogyasztóvédelemhez érkező panaszok legnagyobb hányada ehhez a területhez kapcsolódik.

Megújításukat különösen időszerűvé tette, módosításukat, az eltelt idő alatt szerzett gyakorlati tapsztalatok beépításét. Az új előírásokkal a jogalkotó célja a fogyasztói jogok megerősítése, a mindennapi életben a fogyasztók helyzetének a javítása, valamint a kötelező jótállás terén kialakult gyakorlatok egységesítése.

Az új szabályozásban lévő pontos határnapok a vállalkozásokat segítik a fogyasztóbarát működésben.

 

A jótállás időtartama:

Az eddigi törvényi 1 éves garanciális időtartam 2021. január 1-től megváltozott.  A jótállás időtartama sávosan az eladási ár alapján növekszik:

a)  10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,

b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,

c) 250 000 forint eladási ár felett három év.

E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.

 

A jótállási idő kezdete

A jótállási határidő a fogyasztási cikk, fogyasztó részére történő átadása. Az új szabályozás pontosítja a jótállás kezdő időpontját is azoknál a termékeknél, amelyeknél beszerelés szükséges. Így amennyiben az üzembe helyezést a fogyasztó a vásárlást követő hat hónapon túl teszi meg, akkor a jótállás kezdő időpontja a termék átadásának időpontja, a megvásárlásának a napja lesz.

 

A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt a fogyasztó a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta.

 

Bővült a jótállási jegy tartalma: év elejétől fel kell tüntetni:

  • az arról szóló tájékoztatást, hogy fogyasztói jogvita esetén a fogyasztó a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testület eljárását is kezdeményezheti,
  • a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását, elektronikus dokumentumon való átadás esetén az elektronikus aláírást
  • megjelenik az elektronikus jótállási jegy:  A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton való átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon köteles. Ha a vállalkozás a jótállási jegyet elektronikus dokumentumként nem közvetlen megküldéssel adja át, hanem letöltést biztosító elérési cím formájában bocsátja azt a fogyasztó rendelkezésére, akkor az elektronikus jótállási jegy letölthetőségét a jótállási idő végéig nem szüntetheti meg, a letöltési cím elérhetőségét biztosítania kell. A vállalkozás a jótállási jegy elektronikus úton történő átadására legkésőbb a termék átadását vagy üzembehelyezését követő napon köteles.
  • A fogyasztó részére elektronikusan átadott számla jótállási jegyként akkor fogadható el, ha tartalma megfelel a rendelet jótállási jegyre vonatkozó előírásainak is.
  • Tisztázott a jogszabály egy korábbi téves gykorlatot, mikor a vállalkozás a jótállás feltételéül szabta a termék eredeti csomagolásának meglétét, kimondja, hogy nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása.

 

A jótállás érvényesítésének helye

Egyértelművé válik, hogy hol lehet jogszerűen intézni a garanciális igényt. „A fogyasztó a kijavítás iránti igényét választása szerint a vállalkozás székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén és a vállalkozás által a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál közvetlenül is érvényesítheti.” – mondja ki a rendelet.

 

A javításon kívüli lehetőségek

  • Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a vállalkozás részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható,
  • Ha a jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik
  • Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási igény vállalkozás részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor.

A módosítás szerint a fentii három esetben a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni.

 Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutat fizetési bizonylaton feltüntetett vételárat nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

  • A fenti előírások az elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, quadra, motorkerékpárra, segédmotoros kerékpárra, személygépkocsira, lakóautóra, lakókocsira, utánfutós lakókocsira, utánfutóra, valamint motoros vízi járműre nem vonatkoznak.

 

Bővült a jótállási termékek köre

  • nyílászárók így különösen ablak, kül- és beltéri ajtó, garázsajtó;
  • árnyékolástechnikai eszközök így különösen kézi vagy motoros meghajtású redőny, reluxa, napellenző, szalagfüggöny;
  • kaputelefon, riasztóberendezés, kamerás megfigyelőrendszer
  • garázskapu és egyéb kapu meghajtás, vezérlés
  • zuhanykabin, kád, csaptelep
  • napkollektor, napelemrendszerek
  • játék hoverboard, játék elektromos roller, játék drón
  • külön jogszabályban nyílt kategóriába sorolt drónok
  • 10.00,- Ft eladási ár felett.

 

Szakvélemény tartalmának szabályozása

Jótállási idő alatt, ha a vállalkozás vitatja, hogy hibásan teljesített, vagyis a termék hibás, a Ptk. szerint ezt neki kell bizonyítania. Bizonyítási eszköz a szakértői vélemény, melynek eddig kötelező tartami elemei nem voltak meghatározva. Január 1-tól a szakértői vélemény tartalma is részletesen szabályozásra került.

Ha a fogyasztó szavatossági és jótállási igényének megítéléshez szakvélemény beszerzése szükséges, a szakvélemény kötelező tartalmi elemei:

Megrendelő neve és címe; Üzlet neve és címe; Vizsgálat tárgya; Vizsgálati díj összege ;Vizsgálati díj fizetésére kötelezett; Termék beérkezésének időpontja; Vásárlás időpontja; Minőségi kifogás bejelentésének időpontja; Fogyasztó kifogása; Vizsgálati módszerek; Vizsgálat megállapításai indokolással ellátva; Tájékoztatás:; Egyebek.

 

Javító szolgálat kötelességei

Lehetősége van a fogyasztónak arra, hogy jótállási, szavatossági igényét javítószolgáltatásnál jelentse be, mivel a jótállás, szavatosság kötelezettje a vállalkozás, ezért a módosítás a javító szolgálat részére az alábbi értesítési kötelezettséget írja elő.

Ha a fogyasztó kijavítás iránti jótállási igényét közvetlenül a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál kívánja érvényesíteni, a javítószolgálat köteles a vállalkozást haladéktalanul értesíteni a jótállási igény bejelentéséről.

 A javítószolgálat köteles igazolható módon a vállalkozást értesíteni a termék kijavítását követő öt munkanapon belül a javítás elvégzéséről.

A javítószolgálat köteles igazolható módon értesíteni a vállalkozást a megállapítást követő öt munkanapon belül:

      • ha az ingó dolog első alkalommal történő javítása esetén megállapítást nyer, hogy az ingó dolog nem javítható;
      • ha az ingó dolog javítása előreláthatóan tizenöt napnál hosszabb időt vesz igénybe, a javítás várható idejéről;
      • ha az ingó dolog javítása nem lehetséges harminc nap alatt.

 

Módosított jogszabályok:

  1. 151/2003 (IX.23) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról.
  2. A fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet

     

Az Információs és Technológiai Minisztérium Fogyasztóvédelmi Portáljának hivatalos közleménye INNEN letölthető!


 

Görömbeiné dr. Balmaz Katalin

megyei békéltető testület elnöke