A Korona Hotel díszterme ismét megtelt a vármegye meghatározó vállalkozóival, cégvezetőivel és gazdasági szakembereivel, ahol megrendezték a TOP100 gazdasági díjátadót. A széles körű érdeklődés is jelzi, hogy a térség gazdasági szereplői számára kiemelten fontos ez az esemény, amely minden évben bemutatja a vármegye legmeghatározóbb vállalkozásait és gazdasági folyamatait. A 2024-es TOP100 Gazdasági Díjat a Bogdány Petrol Kft. kapta, amely hosszú évtizedek óta a hazai kőolajipar kiemelkedő szereplője.
„Önök a vármegyéért, és a jövőért dolgoznak” – hangsúlyozta az államtitkár
Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszédében kiemelte: megtiszteltetés számára, hogy jelen lehet a TOP100 rendezvényen. A helyi vállalkozók szerinte olyan teljesítményt mutatnak fel, amely különösen értékessé válik egy olyan térségben, ahol a gazdasági boldogulás nehezebb, ám a munka becsülete annál erősebb.
Az államtitkár kitért az új világpolitikai helyzetre, az energiapiac átalakulására és a koronavírus-járvány utóhatásaira is. Mint mondta, az európai országok eltérő stratégiákat alkalmaznak a kihívások kezelésére, Magyarország pedig saját utat követ, egyszerre tartva kapcsolatokat nyugati és keleti nagyhatalmakkal.
Javuló foglalkoztatási mutatók: 20 ezer alatt a munkanélküliek száma
A vármegyei kormányhivatal főigazgatója, dr. Polgári András arról számolt be, hogy a foglalkoztatási ráta 2,2 százalékkal nőtt, a munkanélküliek száma pedig 20 ezer fő alá csökkent. Hangsúlyozta, hogy a helyi vállalkozások stabil alapokon működnek, a kormányhivatal pedig minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja a fejlődésüket. A foglalkoztatási paktumok fontos szerepet játszanak abban, hogy minél többen juthassanak munkához a régióban.
Fejlődő ipari parkok, erősödő kkv-k – a kormánybiztos értékelése
Dr. Szabó Tünde, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa hangsúlyozta, hogy a térség gazdasági sikereit a vállalkozók hozzáállása alapozza meg. Beszédében kitért arra, hogy az új ipari parkok létesítése és az infrastruktúra bővítése jelentős szerepet játszik a versenyképesség növelésében. Megjegyezte, hogy a jelenlegi, stabil adózási környezet fontos tényező a befektetők számára, és a kormány kiemelt célja a kis- és középvállalkozások további megerősítése.
Növekvő adóerő, országosan is kiemelkedő szakképzés
Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő szerint a TOP100 rendezvény egyszerre gazdasági és társadalmi esemény. A vállalkozások eredményei nemcsak a dolgozók, hanem a családok életére is hatással vannak.
Mint elmondta, a munkanélküliség Nyíregyházán és környékén 4 százalék alatt van, a régió cégeinek adóereje pedig jelentősen javult. A vállalkozások egyre nagyobb mértékben férnek hozzá kutatás-fejlesztési forrásokhoz, a szakképzés pedig az ország egyik legerősebb rendszere: a nyíregyházi szakképzési centrum az első háromban szerepel országos szinten.
166 milliárdos fejlesztési csomag a következő hét évben
A vármegyei közgyűlés elnöke, Seszták Oszkár a területfejlesztés fő irányait ismertette. A következő hét évben mintegy 166 milliárd forintnyi TOP-forrás áll rendelkezésre, amelyet területi programokra, ipari infrastruktúrára, fejlesztéskoordinációra, valamint monitoringfeladatokra fordítanak.
Az elnök kiemelte: a Versenyképes Járások Program és a területi fejlesztések célja, hogy a térség hosszú távon is vonzó maradjon a vállalkozások számára.
Nyíregyháza ipari parkja tovább bővül – új nemzetközi vállalatok érkeznek
Dr. Kovács Ferenc polgármester hangsúlyozta, hogy a város ipari parkja a térség egyik legfontosabb gazdasági motorja. A jelenlegi 950 hektáros terület mellett további 640 hektár fejlesztése zajlik, jelentős kormányzati támogatással.
A városban a következő években több nagyvállalat is bővít vagy települ meg:
-
a BMW beszállítójaként működő Boysen,
-
az Electrolux helyén induló Qvantum hőszivattyú-gyár,
-
az osztrák MCE,
-
valamint a kínai Sunwoda is itt tervezi jövőjét.
A polgármester szerint a fiatalok visszahívása és helyben tartása továbbra is kulcskérdés, ennek érdekében külön programot indítottak.
TOP100 rangsor: új belépők, előrelépők, visszaesők
A NAV vármegyei igazgatója, dr. Kazsuk Attila a TOP100 adózói kör elemzése során hangsúlyozta: idén 12 új vállalkozás került be a listába, 44-en előreléptek a rangsorban, 12 cég megőrizte pozícióját, 32 pedig hátrébb került.
Külön kiemelte a fehérgyarmati járást, amely tavaly még nem adott céget a TOP100-ba, idén viszont igen.
„A számok makacs dolgok” – a főszerkesztő üzenete a vállalkozóknak
A Kelet-Magyarország és a Szabolcs Online főszerkesztője, Csákó Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a vállalkozások eredményessége nemcsak saját sikerük, hanem a térség fejlődését is meghatározza. Warren Buffett gondolatát idézte:
„Valaki ma árnyékban ül, mert valaki más régen elültetett egy fát.”
Hozzátette, reméli, hogy a helyi cégek még sok ilyen „fát” ültetnek majd.
Kiemelt szerepben a kamara – megszólalt Pekó László is
A Gazdasági Díj átadása előtt Pekó László, a vármegyei kereskedelmi és iparkamara elnöke is beszédet mondott.
Rámutatott, hogy bár a gazdasági környezet az elmúlt években nem volt egyszerű, a térségben továbbra is számos előremutató fejlesztés zajlik. Kiemelte a kamara országos vezetésében történt pozitív változásokat és a Demjén Sándor Tőkeprogram kedvező hatásait.
Elmondása szerint a kormány és a kamara együttműködése stabil alapot nyújt a vállalkozások fejlődéséhez.
A Bogdány Petrol Kft. a díjazott – 125 éves ipari örökség
Az est végén kiderült, hogy a TOP100 Gazdasági Díjat idén a Bogdány Petrol Kft. kapta. A díjat a tulajdonosok, Pákáné Kas Eleonóra és Klincsik Attila vették át.
A vállalat elsősorban nemzetközi piacra gyárt különféle kőolajipari termékeket, ugyanakkor fontos számukra a térségi jelenlét erősítése is.
Pákáné Kas Eleonóra köszönőbeszédében felidézte:
„125 éve a magyar kőolajipar Nyírbogdányban született meg.”
A díj szerinte hozzájárul ahhoz, hogy a cég még ismertebbé váljon a régióban.