A mestervizsga célja, hogy biztosítsa a magasabb szakmai minősítés elérésének lehetőségét a tanulók képzéséhez szükséges, a kor követelményeinek megfelelő szakmai és pedagógiai ismeretek, a vállalkozás indításához, sikeres működtetéséhez szükséges ismeretek elsajátítását, a vállalkozás létrehozásának lehetőségét a vonatkozó jogszabályok által meghatározott esetekben.
A mestervizsgáztatás a területi kamarák feladata s a képzéssel kapcsolatos irányvonal hozzájárul egy fejlett szolgáltatási rendszer kialakításához, ezzel támogatva a gazdaság mennyiségi és minőségi munkaerő-piaci igény kielégítését az élethosszig tartó tanulás és szakmai karrier lehetőségét.
Mestervizsgára való jelentkezés feltételei:
- szakmai képesítést igazoló közokirat vagy annak hiteles másolata,
- az adott szakma mestervizsga képzési és kimeneti követelményében (KKK) előírt szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkezik, és azt 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolással vagy vállalkozói igazolvánnyal, vagy a nyilvántartásba vételt tanúsító igazolással, vagy cégkivonattal igazolja,
- az adott szakma mestervizsga képzési és kimeneti követelményében (KKK) megfogalmazott egyéb feltételeknek megfelel.
Mestervizsgára annál a területileg illetékes gazdasági kamaránál lehet jelentkezni, amelynél a vizsgára jelentkező által képviselt vállalkozás (tulajdonosa, alkalmazottja) regisztrációra került, vagy a jelölt lakcímkártya szerint igazolt lakóhelye, tartózkodási helye szerinti területi kamara jogosult a jelentkezés befogadására.
A rendeletben kiadott mestervizsga követelményről szóló információkat megtalálja az mkik.hu oldalon.
Támogatott mesterképzés és mestervizsga 2021-ben
2021. június 15-ig lehet jelentkezni támogatott mestervizsgára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál. Az önköltséges forma mellett 2021-ben 20 szakember képzését 80% -ban támogatja az állam. A támogatottak köre szakma és létszám függvényében kerül elbírálásra. Támogatás esetén a fizetendő önrész 84.000 Ft.
A támogatás célja: az iskolai rendszerű képzés keretében külső képzőhelyen gyakorlati oktatást végző szakemberek első mesterré válásának elősegítése, valamint a kamarai gyakorlati oktatói tanúsítványt szerzett oktatók mesterképzésbe történő továbblépésének biztosítása
A támogatott mesterképzésbe bevonhatók köre: együttműködési megállapodás és/vagy tanulószerződés keretében az iskolai rendszerű szakképzésben gazdálkodó szervezet, mint a gyakorlati képzés szervezője.
Azon leendő gyakorlati oktatók is bevonhatók a támogatott mesterképzésbe és vizsgáztatásba, akik saját jogon vagy munkáltatójuk által nyilatkoznak arról, hogy gyakorlati oktatói tevékenységüket a mestervizsga letételét követően megkezdik.
Amennyiben a jelentkező nem nyeri el a támogatást, vagy nem kíván élni a támogatás lehetőségével, önköltséges formában is mestervizsgázhat.
Tervezett mestervizsgák: Autószerelő, Burkoló, Bútorasztalos, Festő, díszítő, mázoló és tapétázó, Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat szerelő, Hegesztő, Karosszérialakatos, Kézápoló és körömkozmetikus, Kozmetikus, Kőműves, Speciális lábápoló, Szakács, Villanyszerelő, Víz- és csatornarendszer-szerelő
Felnőttképzési engedélyszám: E/2020/000406
Mestervizsgával gyakorolható tevékenységek
I. 30/2009. (XI. 26.) NFGM rendelet a gázszerelők engedélyezéséről és nyilvántartásáról
1. Csatlakozó- és fogyasztói vezetékek létesítése, üzembe helyezése, karbantartása, üzemzavar elhárítása, felhagyása, gázfogyasztó készülékek és gázfelhasználó technológiák, valamint az azok rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges tartozékok létesítése és felhagyása
- gázvezeték- és készülékszerelő mestervizsga,
- gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő mestervizsga,
- épületgépész technikus szakképesítés vagy
- gázipari technikus szakképesítés,
2. Gázfogyasztó készülékek és gázfelhasználó technológiák, valamint az azok rendeltetésszerű és biztonságos használatához szükséges tartozékok létesítése
- gáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, üzembe helyező mestervizsga,
- gáz- és tüzeléstechnikai műszerész mestervizsga,
- épületgépész technikus szakképesítés, vagy
- gázipari technikus szakképesítés,
3. Csatlakozóvezeték és felhasználói berendezés műszaki biztonsági felülvizsgálata
(a felhasználói berendezés tartozékát képező gázfelhasználó technológia együttes hőterhelése legfeljebb 70 kW)
- gázvezeték- és készülékszerelő mestervizsga,
- gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő mestervizsga,
- gáz- és olajtüzelőberendezés-szerelő, üzembe helyező mestervizsga,
- gáz- és tüzeléstechnikai műszerész mestervizsga
II. 1/1990.(IX.29.)KHVM rendelet a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről
- Autószerelő, autóvillamossági szerelő, karosszérialakatos szakmai tevékenység önálló gyakorlásához, vagy szakmai irányításhoz
III. 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről
- Építésvezető, művezető, felelős műszaki vezető
IV. 21/2016. (VI. 9.) BM rendelet a kéményseprő-ipari tevékenység ellátásának szakmai szabályairól
- Körzetvezető kéményseprő
További információ:
Sütő Péter - mestervizsga referens
+36 30 79 19 021