Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az szabkam.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Sikeres volt a kamarai HR Klub első éve

Szerző: Sarkadi Zsolt
2018. november 16.

2018-ban négy alkalommal találkoztak a HR Klub tagjai. Az ülések témái igen változatosak voltak, a szakmai jellegű előadások mellett kötetlen beszélgetésekre, valamint céglátogatás során jó gyakorlatok megismerésére is lehetősége volt a klubtagoknak.

2018-ban négy alkalommal találkoztak a HR Klub tagjai. Az ülések témái igen változatosak voltak, a szakmai jellegű előadások mellett kötetlen beszélgetésekre, valamint céglátogatás során jó gyakorlatok megismerésére is lehetősége volt a klubtagoknak.

A HR Klub alakuló ülését márciusban szervezte meg a kamara, melynek témája az akkor igen aktuálisnak számító GDPR, azaz az Európai Unió új adatvédelmi szabályozása volt. A találkozón Dr. Bodó Gergely ügyvéd mutatta be a résztvevők számára az új rendeletet, valamint számos hasznos gyakorlati információval is szolgált a GDPR rendelet alkalmazhatóságával kapcsolatban.

A klub második ülését májusban tartotta, amikor a klubtagok kérésének megfelelően a munkaerő-megtartás, illetve a munkahelyeken megjelenő generációs problémák kerültek előtérbe. A program során a cégek HR vezetői és munkatársai előadást hallgathattak meg arról, hogy vajon mit is szeretnének valójában az X, Y és Z generáció tagjai, hogyan tudnak a munkaadók megfelelően kommunikálni az újabb generációs munkavállalókkal, mi jelenti a jó tanulási és munkakörnyezetet számukra, valamint melyek a leghatékonyabb eszközök, melyekkel elérhetőek, megszólíthatóak az újabb generációs munkavállalók.

A klub szeptemberi eseménye kötetlenebb programot tartogatott a tagok számára, melynek elsődleges célja volt, hogy a klubtagok jobban megismerjék egymást, személyes beszélgetések alkalmával kerüljenek közelebb egymáshoz, mely a klub további működésére is pozitívan hathat a jövőben.

A klub utolsó idei találkozóján a klubtagok az egyik nyíregyházi McDonald’s Étteremben vettek részt szakmai programon, ahol a KisSzabó Gyorsétterem Kft. ügyvezetője, egyben a klub tagja, Dr. Kissné Szabó Gabriella tartott tájékoztatót a klubtagoknak. A program során a résztvevők megismerhették a vállalkozást, valamint a cégnél alkalmazott jó gyakorlatokba is bepillantást nyerhettek.

A szakmai programok mellett szeptemberben a klubtagoknak lehetőségük volt megtekinteni a budapesti EuroSkills versenyt is, mely szintén nagyon népszerű volt a klubtagok körében.

 

A HR klub jövőre újabb szakmai programokkal várja a vállalkozások HR vezetői és munkatársait is.

Amennyiben a HR Klub felkeltette érdeklődését és szeretne aktívan részt venni a klub életében, kérjük, keresse Sarkadi Zsoltot a 06 30 866-1771-es telefonszámon vagy a e-mail címen.

 

A HR klub belépési nyilatkozata az alábbiakban elérhető.