Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az szabkam.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

HR klub - generációs problémák a munkahelyen

Szerző: Sarkadi Zsolt
2018. május 17.

Megtartotta második ülését a kamara HR klubja, melyen ismét egy, a munkaadók számára igen érdekes téma került terítékre.

Megtartotta második ülését a kamara HR klubja, melyen ismét egy, a munkaadók számára igen érdekes téma került terítékre.

A klub második ülésén a munkaerő megtartás, valamint az X, Y, és Z generációk kerültek a középpontba. A résztvevők két rövid, de igen tartalmas előadást hallhattak az ülésen, melyek során megismerkedhettek a fiatalabb generációk jellemzőivel, viselkedési formáival, illetve azzal is, hogy hogyan érhetőek el a leghatékonyabban a munkáltatók számára.

A délután folyamán a klub tagjainak lehetőségük nyílt arra, hogy közvetlenül kérdezhessenek a fiatal generációk tagjaitól, hiszen az ülésen a Nyíregyházi Eygetem hallgatói, valamint a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium nyíregyházi tagintézményének tanulói is részt vettek, akik őszintén beszéltek a mai fiatalok elképzeléseiről, terveiről.

A program végén interaktív World Café jellegű feladatokat végeztek el a jelenlévők kisebb csoportokban, melyek tovább színesítették a szakmai délutánt.

 

Továbbra is várjuk a vállalkozások HR vezetőinek és munkatársainak jelentkezését! A tagsággal kapcsolatban Sarkadi Zsolt tud bővebb felvilágosítást adni az érdeklődőknek a 06 30 866-1771-es telefonszámon vagy a sarkadi.zsolt@szabkam.hu e-mail címen.